Hűha... Első yurim. xD Kicsit féltem a megírásától, mivel még sosem írtam ilyet és nem is szerettem ezt a műfajt eddig. Hála az egyik barátnőm SinRinjének megszerettem, így írtam neki egy történetet és remélhetőleg elég jóra sikeredett, ezért ki is teszem ide. ^^ Jó olvasást kívánok! :D
MinMi POV
Évek óta együtt vagyunk Taeyeonnal, de már nem érzem azt a lángot, mint az elején és a közepén. Lehet, szakítanom kéne vele? Amúgy is! SinB-vel többet vagyunk együtt, mint Yeonnal! Tanakodom, miközben hazafelé tartok a suliból. Pár perc múlva a kapu elé érek és beütöm a kódot, majd bemegyek. Felbattyogok a lépcsőn egészen a 4. emeletig, mivel még mindig nem csinálták meg azt a kibaszott liftet. Előhalászom a kulcsaimat, de az ajtó szokatlanul nyitva van. Egyből rosszra kezdek gondolni, ezért berontok, de hál' Istennek csak Taeyeon van itthon szokatlanul korán.
- MinMi~! - ölel át mosolyogva a lány, amit viszonzok, majd egy puszit nyom az arcomra.
Behúz a konyhába, ahonnan finom illatok szállingóznak ki. Ahogy belépünk, az asztalt egyből észre veszem, hogy romantikus hangulatban van megterítve, de nem hoz lázba.
- Tudod… Azért nem lehettem veled a szabadidőmben, mivel főzőgyakorlatokra jártam, hogy ezt megcsináljam neked! - meséli, miközben leülök a helyemre, ő pedig az ételt hozza ide.
A lány is helyet foglal előttem és mosolyogva szedi ki az ételt mind a kettőnknek.
- Jó étvágyat! - veszem a kezembe a pálcikákat és picit összekeverem, aztán enni kezdek.
- Na? Milyen? Ízlik? - kezd faggatózni.
Csak egy bólintással válaszolok és ő is enni kezd, de nem áll be a szája.
- Fogd már be! - csapok az asztalra és felállok, mire ő megszeppenve néz rám.
- Vége van, Taeyeon! Szakítok veled! - indulok fel dühösen a szobába és pakolni kezdem a cuccaimat.
- De... De, MinMi! Mért? - hallom kétségbeesett hangját egyre közelebbről. – Kérlek, ne hagyj el! - kezd sírni és átölel, de ellököm magamtól.
- Hagyj békén! - teszem le a kulcsokat a polcra és elmegyek onnan SinB-hez.
~ Egy év múlva ~
Már egy éve, hogy Taeyeont otthagytam és idejöttem Eunbihez. Az első pár hónap tiszta tökély volt, rózsaszínfelhő, meg minden, de aztán kész rémálom lett minden! Állandóan mindenen felkapja a vizet és szerinte az egészért én vagyok a hibás. Elegem van és Taeyeon is kezd hiányozni, mintha újra kezdene felgyulladni az örök láng. Gondolkodom el rajta, miközben mosogatok, de véletlenül elejtek egy tányért, mire Eunbi felkapja a fejét és idejön.
- Mit csináltál? Ez volt a kedvenc tányérom! - kezd ordibálni. Na, itt betelt a pohár.
- Én ezt már nem bírom tovább! Egyfolytában csak hisztizel és én vagyok a szar mindenért! Elmegyek!
- Jó! Menjé’! Nem érdekel! - trappol el.
Én felmegyek a szobába és pakolni kezdek. El sem köszönve SinB-től, megyek el egyenesen Taeyeonhoz. Útközben felidézem az együtt töltött időket vele, ami miatt sírni kezdek.
- Egy szörnyű ember vagyok… - motyogom az orrom alatt.
Tíz perc múlva már ott állok szemezve a nagy kapuval. Remegve benyomkodom a kódot és bemegyek. Felindulok lassan a 4-re. Minden lépcsőfokra kettőt lépek, de így is elég hamar felérek. Egy nagyot nyelek és becsöngetek hozzá. Pár perc múlva nyílik is az ajtó és elő bújik rajta egy gyönyörű Taeyeon.
- MinMi... Te mit keresel itt? - néz a szemeimbe, amiből ki tudom olvasni a csalódottságot, a hiányt és a legfontosabbat. Az igaz szeretetet.
- Oh, Taeyeon! - kezdek sírni és szorosan magamhoz ölelem. - Sajnálom! Sajnálok mindent! Nagyon, de nagyon szeretlek téged, de meg sem érdemellek! Egy idióta vagyok! - ölelem szorosabban, ő is átölel és hátamat kezdi simogatni.
- Én is szeretlek téged, Min! - suttogja a füleimbe.
- Ugye adsz még egy esélyt? - nézek rá reménykedve.
Ő csak hevesen bólogatni kezd, mire elmosolyodom és megcsókoljuk egymást.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése