Bia - D.O
MinMi - Kai
D.O POV
Miután mindenki visszament a saját szobájába, egy kis távolságot hagyva leült mellém, majd felém fordult.
- Mit akarsz? - kérdeztem ridegen, ő csak sóhajtott egyet. - Térj egyből a lényegre! Nem vagyok kíváncsi az elősztorira!
- Miért utálod Krystalt? - tett úgy ahogy mondtam.
- Nem utálom, csak nem szimpatikus! Kicseszettül nem illik hozzád! - vigyorodtam el gúnyosan.
- Miért? Akkor ki illik hozzám? - ráncolta össze a szemöldökét. Itt egy nagyot nyeltem. - Figyelj! Ha megint csak a pia beszél belőled, akkor inkább hagyjuk ezt az egészet és szólj, ha józan vagy! Akkor visszatérhetünk erre! - indult vissza a szobájába.
- Én... - suttogtam magam elé, de láthatólag meghallotta, mivel visszafordult felém.
Kai POV
A beszélgetésünket innentől kezdve lezártnak tartottam és otthagyva Kyungsoo hyungot a szobánk felé vettem az irányt. Már a kilincsen volt a kezem, mikor hyung habozva és alig hallhatóan megszólalt, mire visszafordultam felé. Nem hittem a fülemnek.
- Mit mondtál? - kérdeztem hitetlenül nézve rá.
- Én... Én illek hozzád! - pattant fel hirtelen a kanapéról. - Szeretlek, Jongin! Szerelmes vagyok beléd, csessze meg! Amióta csak találkoztunk, tudom, hogy csakis én lehetnék az az ember, aki rád nézhet, aki hozzád szólhat és aki hozzád érhet... - jött egyre közelebb félelmetes mosollyal az arcán, ami megijesztett, de közben szemeiben megcsillanni látszottak könnyei. - De te napról napra csak a fájdalmat okoztad nekem azzal, hogy a legjobb barátodként tekintettél rám! Tudod mennyire fájt minden? Persze, hogy nem tudod... Hisz neked csak egy csettintésedbe kerül és idejön hozzád akárki, hogy együtt éljetek le az életeteket... - jött még közelebb, felkenve engem az ajtóra.
A szívem eszeveszettül kalapált, majd ahogy hyung egyre távolította el az ajkaink között lévő távolságot, a szemeim a kétszeresére nőttek. Megcsókolt. A lábaim megremegtek, de az agyam rögtön reagált a helyzetre, így amilyen gyorsan csak tudtam, ellöktem magamtól és besiettem a szobába, bezárva magam mögött az ajtót. Lihegve, hevesen dobogó szívvel csúsztam le a földre, majd idegesen beletúrtam a hajamba. "Hyung... Miért?" - kezdtek el folyni sós könnycseppjeim.
D.O POV
A homlokomat az ajtónak döntöttem, s megnyaltam az ajkaimat.
- Ennyire utálsz Jongin-ah? - suttogtam magam elé.
Hallottam, hogy felzokog. Be akartam menni hozzá, de tudtam, hogy el fog lökni magától. Most kell neki a távolság, és nekem is. Neki azért, hogy feleméssze ezeket, nekem azért, hogy elfelejtsem, s legalább kettőnk közül ő boldog legyen. Miután csillapodott a hangja, a TV melletti szekrényből kivettem egy párnát és egy plédet, majd elhelyezkedtem a kanapén. Reggel nagyjából úgy nézhettem ki, mint egy mosott szar és eközben rájöttem, hogy a kanapén aludni nagyon rossz ötlet volt. Még a föld is kényelmesebb lett volna! Végtagjaim el voltak zsibbadva, a lapockáim és a derekam nagyon fájt. Nyűglődve a konyhába mentem, ahol már Suho hyung tevékenykedett.
- Jó reggelt, hyung! - szólaltam meg rekedtes hangomon. A fiú kíváncsian hátra fordult, hogy ki az, de mikor meglátott felsikított.
- Mi történt?! - futott le egyből Lay.
Mikor ő is meglátott, csak sóhajtott egyet.
- Honnan tudtam, hogy ez lesz, miután bevallod Kainak az érzéseidet? - masszírozta halántékát. Teljesen lesokkolt a mondandója. "De... De... Honnan tudja?" -sápadtam le egy kicsit.
- Ho-Honnan...?
- Ugyan, Kyungsoo! Lesüt rólad! Mikor Kai és Krystal bejelentette, hogy együtt vannak, látszott rajtad, hogy legszívesebben, akkor és ott megölted volna a lányt! D.O! Senki sem hülye, csak nem látnak tisztán, ahogy Jongin sem! - oktatott ki.
Csak bámultam magam elé és gondolkodtam. Hogy min? A bandán... Idegesen a hajamba túrtam, majd feltrappoltam az emeletre. Már nyitottam volna be a szobámba, de eszembe jutott Jongin. Sóhajtva letelepedtem az ajtó mellé és fejemet a térdeimre hajtva, gondolkodtam, de közben újra elnyomott az álom.
Kai POV
Kyungsoo tette és vallomása után már nem tudtam, mit tegyek. Nagyon gyors ütemben vert szívem, s a könnyeim is milliókban potyogni kezdtek. Óráknak tűnő perceken keresztül csak ültem a földön, fejemet az ajtónak döntve, és csak gondolkoztam azon, hogy mit ronthattam el a kapcsolatunkban. Rájöttem, hogy Kyungsoo mindig is tett olyan dolgokat, utalásokat, amiből leeshettek volna az érzései, de nem... Mert egy akkora seggfej vagyok, amekkorát az univerzum még nem látott. Magamat szidva felálltam a padlóról, majd az ágyam felé vettem az irányt. Lehuppantam rá, mire megrezzent a telefonom. Elővettem a zsebemből, s láttam, hogy Krystal volt az. Keserű mosolyra húzódott a szám. Semmi kedvem nem volt akkor hozzá, legszívesebben rányomtam volna a telefont, de mégsem tettem. Miután felvettem, meghallottam nyávogó hangját, amitől majdnem megsüketültem, így egy pillanatra elrántottam a fülemtől a készüléket.
- Oppa! Azt mondtad, hogy találkozunk még ma! Mégis hol a büdös életben vagy? - visítozott.
- Sajnálom, mégsem fog menni... Szia.
- Oppa!!! - és azzal a mozdulattal ráraktam.
Sóhajtottam egy nagyot, majd leraktam a telefonom az éjjeliszekrényre. Elfeküdtem az ágyon, majd elnyomott az álom. Reggel szomorúan vettem észre, hogy Kyungsoo egész éjszaka be se tette a lábát a szobánkba. Valahogy összekaptam magam, majd kicaplattam a szobából a konyhába, ahol már ott ült mindenki, beleértve Kyungsoo-t is. Félve köszöntem nekik, majd én is elhelyezkedtem egy széken.
D.O POV
Miután mindenki - vagyis nem mindenki, mert még Kai nem jött le - felkelt és lejött, elkezdtünk reggelizni, s eközben jött le ő. Köszönt, s a mellettem lévő üres széken foglalt helyet. Látszott, hogy Kai nagyon zavarban volt, ezért Sehun felé fordultam.
- Cserélhetnénk helyet? - kérdeztem.
Bólintott egy aprót, majd felállt a tányérjával a kezében, én pedig átültem, a tárgyat is áthúztam. Jongin egész végig minket figyelt, ahogy Lay is. Az előbb említettre néztem, aki csak megrázta a fejét, megmutatva nemtetszését, de nem törődtem vele, hanem inkább csak ettem tovább. Az aznap folyamán nagyon rosszul éreztem magam. Hányingerem volt és köhögtem is párszor. Ahhoz képest, hogy bent a táncteremben ment a fűtés, majd megfagytam. Már a pulcsimat is felvettem, de ez sem volt elég, így elkértem Suho hyungtól, aki oda is adta. A szünet után újra gyakorolni kezdtünk. A tánc felénél, hirtelen szédülni kezdtem, és összeestem.
Kai POV
Kyungsoo-val egész délelőtt egymáshoz se szóltunk, sőt, egymásra se néztünk. Emiatt nagyon szomorú voltam, de nem tudtam vele mit tenni. A többieken is éreztem a feszültséget, amit mi ketten okoztunk, ami miatt szintén szörnyen éreztem magam. Rendbe akartam tenni a dolgokat, de D.O nem engedte, láttam rajta, hogy egyre távolodni akart tőlem, és ez fájt. De nem ülhettem és nézhettem ki a fejemből egész nap. Nyakunkon volt a comeback, a nagy hajtás, ezért nagyon gyakorolnunk kellett a táncot. El is mentünk a próbaterembe, s az én vezetésemmel elkezdtük újravenni a tánclépéseket, majd azokat zenével is megcsináltuk. Egész jól haladtunk, ezért elmentünk egy kis szünetre, hogy mindenki elintézze a dolgait. Úgy tíz perc múlva újra elkezdtük, beálltunk a kezdőpózba, majd mikor megszólalt a zene, a testünk egyszerre mozdult. Mikor másodjára akartuk végigvenni, akkor egyszercsak hallottam egy puffanást. Meglepődve hátrafordultam, hogy megnézzem, mi történt. Kyungsoo hyung a padlón hevert... Mindenki tátott szájjal figyelte a szinte már élettelen fiút, mire Junmyeon hyung észbe kapott és hívta a mentőket. Mindannyian beszálltunk az autóba és sürgősen kórházba szállítottuk. Egész úton remegtem, s folytak a könnyeim, miközben a kezeit szorongattam. Magamat hibáztattam mindenért. Kyungsoo hyungnak nem ezt kellene érdemelnie...
Halk csipogásra keltem. Mikor szemeimet kinyitottam, elvakított a fény, s az összemosódott fehér plafon. Mikor nagyjából kitisztult a látásom, megállapítottam, hogy egy kórházban vagyok. Lassan felültem, s körbepillantottam. Megállapodott a szemem egy hajkoronán. Egyből tudtam, hogy ki az. A szívem hevesebben kezdett verni, s egy nagyot nyeltem. Mikor észbe kaptam, elrántottam tőle a kezem, mire ő álmosan, s kisírt szemekkel nézett rám. Csak elfordítottam a fejem, és a lepedőt markoltam.
- Mit keresel itt? - kérdeztem tőle halkan, de hallhatóan.
Mikor már tíz perce nem válaszolt, felé fordítottam a fejem, ő pedig könnyáztatta, a szomorúságtól eltorzult arcával nézett vissza rám. Bevallom, pár másodpercre elgyengültem, de aztán észbe kaptam, s újra érzelemmentes arccal meredtem rá.
Kai POV
Miután megnézték, hogy mi baja van Kyungsoo-nak, bevitték egy kórterembe. Mindannyian be akartunk menni hozzá, de csak egyvalaki mehetett be. Mindenki rám nézett, hogy nyugodtan menjek én. Hálásan pillantottam vissza rájuk, már amennyire a sírástól tudtam. A kilincsért nyúltam, s lassan lenyomtam, majd halkan beljebb mentem. Kihúztam az ágya alól egy széket, s leültem rá. Ránéztem szinte már élettelen testére, amit takaró takart, aminek színe olyan hófehér volt, mint Kyungsoo hyung bőre. Ahogy néztem őt, egyre jobban elöntött a bűntudat, s folyni kezdtek a könnyeim. Megfogtam a kezét, és fejemet lehajtottam az ágyra. A szemeim egyre nehezebbek lettek, már nem láttam sós könnyeimtől, majd innentől képszakadás. Arra keltem, hogy hyung elrántotta a kezét enyéim közül. Csalódottan, könnyek által áztatott szomorú arccal néztem fel rá, de ő csak fapofával meredt rám. Nem tudtam megszólalni, csak tátogtam. Ekkor kopogtak az ajtón, s Junmyeon hyung feje kandikált ki mögüle, majd egy kicsit beljebb jött.
- Jongin-ah, gyere egy kicsit ki, a többiek is meg szeretnék látogatni egyesével Kyungsoo-t - mosolygott rám erőtlenül.
Láttam rajta, hogy ő is átsírta az éjszakát.
- Rendben... - válaszoltam neki, majd csigalassúsággal feltápászkodtam a székről.
Suho hyung még megveregette a vállam, mielőtt kiléptem volna a szobából. Kint leültem a váróban, és csak néztem ki a fejemből. Egy idő után meghallottam egy fülsüketítő hangot. Krystal...
Következőleg Yixing jött be. Ahogy leült a székre, egyből a nyakába borultam, és zokogni kezdtem. Az még jobban kiborított, mikor megláttam az ablakból Krystalt, és hogy Kai megcsókolja a lányt. Egyre jobban kapkodni kezdtem a levegőt, majd erőtlenül visszadőltem az ágyra.
- Kyungsoo? Kyungsoo! Jól vagy? Kyungsoo! - szólongatott Lay, de nehezemre esett válaszolni.
Kezét arcomra helyezte, mire elképedt egy kicsit. Elővette a lázmérőt, és a hónom alá dugta. Egy perc elteltével csipogott is a szerkezet.
- 40.5... - suttogta maga elé a fiú.
Egy rongyot véve a kezeibe, bevizezte azt, és homlokomra tette. Még egy kis ideig bent volt, aztán kiment. Gondolom elmesélte, azt, hogy mi történt. Remélem, hogy kihagyta a Kai-Krystal ügyet, mivel mindenki egyszerre akart bejönni hozzám, de az orvosom pont akkor jött és leállította őket.
Kai POV
- Oppa! Mit csinálsz itt?! - rikácsolt, majd felrángatott ülőhelyzetemből.
Felpofozott, de nem tudtam vele mit csinálni. Csak néztem rá idegesen, már belefáradva ebbe az egész kapcsolatba.
- Szerinted mit csinálok itt? Hm? Kyungsoo hyungnak valami nagy baja van, te meg még itt képes vagy hisztériázni! Nem hiszlek el, Krystal... - kezdtek el újra folyni könnyeim - Szakítsunk - jelentettem ki határozottan, mire csak magához rántott és megcsókolt.
Rögtön ellöktem magamtól, és villámgyorsan elkezdtem törölgetni a számat. Krystal erre megint pofon vágott. Hirtelen a fájdalmas részre kaptam a kezem, majd lehajtottam a fejem, s a földet kezdtem kémlelni.
- Kérlek, meg kell értened... - mondtam már szinte könyörögve, mire Krystal felzokogott.
- Rendben. Ha te ezt akarod, akkor legyen így - mondta hadarva, miközben kapkodta a levegőt a sírástól.
- Ég veled, Krystal... - jelentettem ki, majd sarkon fordultam.
D.O POV
Gyorsan kapkodtam a levegőt. Pilláim egyre nehezebbek lettek és elaludtam, de hallottam, ahogy még valaki szólított. Sajnos a hangot nem tudtam ilyen állapotban beazonosítani, ezért csak nyöszörögtem neki, aztán elaludtam. Nagyjából olyan fél órát aludhattam, mivel mikor felkeltem Suho hyung veszekedett az orvossal, hogy engedje be mindnyájukat, aki látszik, hogy feladta, mivel csak elállt az útból, mire mindenki besietett hozzám. Suho sírva a nyakamba borult, és elkezdte azt hajtogatni, hogy milyen rossz vezetőnk, hogy még rám se tud vigyázni, nemhogy a többiekre.
- Semmi baj, hyung... - kezdtem rekedtes hangon.
- Minden rendben van... - simítottam meg erőtlenül a fejét.
- Ne! Ne mozdulj meg! Ne csinálj semmi megerőltetőt! - szólt rám, és kezemet visszatette magam mellé.
Mindenkin végig néztem egyenként, majd elmosolyodtam amennyire csak tudtam.
- Ti vagytok az én igazi családom!
